2. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt! Remélem azért nektek tetszik, mert én nem igazán így képzeltem el.
Jó olvasást a részhez! :)
Lau.xx


*Niall szemszöge*


Óvatosan előkotortam a kulcsomat a zsebemből, és minél halkabban próbáltam kinyitni az ajtót. Miután ez a művelet sikerült, egy kicsit meglöktem az ajtót a lábammal és hagytam hogy magától becsukódjon. Hunyorogva elkezdtem egy villanykapcsolót keresni, mielőtt még felbukok valamiben. Végre megtaláltam a kapcsolót és besétáltam a nappaliba. Ott letettem a lányt a kanapéra, gyorsan felfutottam az emeletre egy pokrócért és gondosan betakartam. Pár pillanatig néztem, aztán a hasam megkordult, jelezve hogy délután még nem ettem semmit. Kiballagtam a konyhába valami ennivaló után kutatva. Nem volt itthon sok minden csak sajt, kenyér, egy kis nutella, paradicsom, és egy megrágott torta szelet. (??) De az hogy került oda? Fájó szívvel megfogtam, és a kukába dobtam. Szegény torta. Ránéztem az összetevőkre, majd megvontam a vállamat. Mindegyik szelet kenyeret megkentem nutellával, az egyikre szeltem paradicsomot, tettem rá sajtot, még egy réteg paradicsomot és rátettem a másik szelet kenyeret. Voálá. Kész a Niall féle szendvics. Tudom ez mások számára undorító lehet, de valójában finom.
Helyet foglaltam az asztalnál, jóízűen nyammogtam a szendvicsemen és közben gondolkoztam. Ki volt az a féreg aki ezt tette vele? Egyáltalán ez volt az első vagy ez már többször is előfordult? És miért táplálok érzelmeket ez iránt a lány iránt? Hiszen még nem is ismerem. Sőt még a nevét sem tudom!
Éppen pakoltam el, amikor halk sírás szűrődött be a nappaliból. Mire kiértem a konyhából már kiabált, forgolódott, és hangosan sírt. Biztos rosszat álmodik. Mondjuk ezek után nem is csodálkozom. Fel kell ébresztenem.. Odaléptem mellé és elkezdtem rázogatni.
-Hahó. Kelj fel!-szólongattam. Semmi.
-John, hagyj békén! Menj innen!-kiabálta.
-John nincs itt! Hahó! Kérlek kelj fel!-kérleltem.
Ekkor hirtelen felült. Végre.


*Hayley szemszöge*

Már megint azokkal a tuskókkal álmodtam. Nem igaz hogy még álmaimban is üldöznek. Mikor lesz már vége? Azt hiszem ez a szörnyű rémálom örökké fog tartani..
Felébredtem. De hol vagyok? Az utolsó emlékeim tegnapról, hogy egy fiú visz valahova. A hajam csapzottan tapadt a homlokomra és a tarkómra, a szemeim pedig fel voltak dagadva a sok sírástól. Nem festhettem valami jól. Egy szőke hajú fiú ült mellettem, ezek szerint ő volt a megmentőm. Aggódó tekintettel fürkészett.
-Jól vagy?-kérdezte félénken.
Én csak erőtlenül bólintottam.
-Hol vagyok?-kérdeztem.
-Hazahoztalak. Nem akartalak tegnap a parkban hagyni. Hozzak valamit inni?
-Nem kérek. És mégegyszer köszönöm hogy megmentettél!-próbáltam mosolyogni, és mertem remélni, hogy nem vicsorgásnak látszott.
-Megkérdezhetem hogy hívnak?-mosolyodott el ő is. Istenem milyen angyali ahogy mosolyog. Te jó ég miket beszélek?
-Hayley vagyok.-mosolyodtam el mostmár őszintén, talán ebben az évben először, pedig már ősz van. A külseje olyan megnyugvást és szeretetet sugárzott, hogy átragadt rám is. Tengerkék szeme csillogott, és most észre vettem, hogy eredetileg barna haja gondosan be van állítva.
-Niall vagyok.-felelte és megrázta a kezemet. Milyen puha bőre van.. Úristen Hayley térj már észhez!! És gondolatban most felpofoztam magam.
Összemosolyogtunk. Aztán feltűnt hogy még mindíg a kezemet fogja. Amint neki is feltűnt, gyorsan elkapta a kezét, és kínosan nevetni kezdett. Olyan édes a nevetése.. Jézusom, megőrültem??
-Esetleg..-itt nyelt egy nagyot-szeretnél beszélni a tegnapról? Istenem de hülye vagyok egy idegennek nem szokás ilye..
-De! Illetve hát jó lenne valakinek elmesélni.. Talán te megértenéd.. Vagyis.. Nem szoktam idegeneknek beszélni a magánéletemről...De te más vagy..-csúszott ki a számon. Ó basszameg. Attól tartok szerelem első látásra.. Vagyis valami olyasmi..
-Más vagyok?-kérdezte és a szemöldöke felszaladt kb. a homoka közepéig. És talán a szemében is megcsillant valami.
-Mármimt..Mármint teljesen különbözöl az ismerőseimtől..-javítottam ki magam. Remélem elhitte. Hát persze hogy más mint a többiek! Hiszem gazemberekkel vagyok körülvéve! Közben feltűnt hogy zavartalanul beszélgetek vele. Úgy éreztem mintha ezer éve ismerném. Máskor soha nem fordult elő ilyen. Ha valaki szóba elegyedett velem, nem válaszoltam, vagy pedig tőmondatokban. Milyen hatással van rám ez a fiú.. Kedves, közvetlen, jószívű. Teljesen elvarázsolt.-És ha nem baj, elmondhatom? Jó lenne valakivel beszélni róla..-hebegtem
-Persze. Öntsd ki a szíved.-mosolyodott el lágyan.
-De ugye bízhatok benned?
-Teljes mértékben.-mondta és magához ölelt. Ez a mennyország?? Soha nem voltam még ilyen helyzetben, de ez az érzés csodálatos. Olyan jó az ölelésébe bújni. De egyáltalán miért ölelgetjük egymást?
Még pár percig élveztem a helyzetet, aztán belekezdtem zűrös életem mesélésébe..