7. rész

Sziasztok kedves idetévedt olvasók!
Először is szeretném megköszönni, hogy olvassátok ezt a szerény blogot! Nagyon sokat jelent!
A részről. Nem nagyon tudok hozzászólni, igazából nekem olyan átlagos rész lett. Jó lenne, ha kapnék pár visszajelzést is. Pipálhattok is, nekem az is nagyon sokat jelentene.
Holnap végre pééntek! Mindenkinek jó hétvégét! :)
Lau.xx

A testem erőtlen volt, a körülöttem zajló eseményekből mindent észleltem, de mégsem voltam magamnál. Hallottam a zajt, a kiabálást, mindent. A szememet próbáltam kinyitni, próbáltam kiejteni egy szót, de mindhiába. A testem valahogy nem akart nekem engedelmeskedi. Mintha egy dobozban lennék, én pedig akármit teszek, nem hallják meg. Talán meghaltam? De akkor viszont nem éreznék semmit. Biztos nem haltam meg. A gondolkodás és a próbálkozások elvették minden erőm, hagytam hogy a fáradtság urrá legyen rajtam, és álomba merültem.

*Niall szemszöge*

Hayley ott feküdt, a hideg és mocskos padlón, élettelenül, én pedig nem tehettem semmit. Bárcsak tehettem volna..
Megkötöztek, belöktek egy sarokba, és premierből kellett végig néznem, ahogy megerőszakolják megint. Hárman is. Most fogtam fel igazán, hogy miket élt át. Kegyetlenül bántak vele, és nem csak fizikailag bántalmazták, hanem lelkileg is. Ha nekem kellett volna átélnem ezeket, már biztos nem élnék. Nagyon erős lány. Ki tudja, lehet hogy mást is csináltak még vele. Lehet hogy drogot is adtak neki. Kicsinálom azokat a szemeteket, és börtönbe dugom őket. Nem fogom hagyni, hogy ártsanak még valakinek.
Mozgolódtam, ficánkoltam, vergődtem, mint egy partra vetődött hal, de a kötelek nem engedtek a szorításukból. Lassan kezd elegem lenni. Még szerencse hogy klausztrofóbiás vagyok. Nem hiszem el, felforr az agyvizem. Az pedig még hab a tortán, hogy kezdtem elálmosodni.

*Liam szemszöge*

Otthon ültem, majszolgattam a reggelimet, és gondolatok ezrei kergetőztek a fejemben. A tegnap délutánon gondolkoztam. Amikor Louis először mondta, hogy Niall felhozott egy csajt, hogy őszinte legyek, nem örültem. Ír barátunk nagyon könnyen szerelembe esik, és ez a legtöbb esetben viszonzatlan. Ilyenkor csak ül a szobájában, mozdulatlanul, és csak mered előre. Be kell hogy valljam, nem túl bizalomgerjesztő látvány, inkább ijesztő. Mintha kővé változott volna.
Aztán Louis azt is elmesélte, hogy a lányt, Hayleyt megerőszakolták többször is. Itt már kicsit megenyhült a szívem, de akkor is, ki tudja mire képes. A bizonytalanságom pedig abban a pillanatban elszállt, amikor megismerkedtem vele. Egy kedves, aranyos, visszahúzódó lány. Pont mint Niall. Ahogy ott a nappaliban szórakoztunk, úgy éreztem mintha több éve ismernénk egymást. Semmi kivetnivalóm nincs az ellen, hogy összejöjjenek. Nem mintha olyan sok beleszólásom lenne, de nagyon összeillenek.
Felálltam elpakoltam, és ránéztem az órára. 12:30. Most komolyan ennyi az idő, vagy ezek az okosok megint átállították? A lakásban az összes órát megnéztem, és ugyanezt az időpontot mutatta. Szalad az idő.
-Fiúk, ki csinál ma ebédet?-kiabáltam fel az emeletre. Amúgy ebből az ebéd készítésből nem sok jó szokott kisülni. Louis a múltkor megpróbált főzni, valahogy meggyulladt a konyharuha ami a kezében volt, és majdem leégette a konyhát. A másik verzió, amikor az ebéd készítés alatt azt értik, hogy megcsinálnak 10 szendvicset. Ilyenkor inkább maradunk a kaja rendelésnél.
-Jaj Liam, ne szórakozz már, ott van a dohányzóasztalon a Nando's étlap, szolgáld ki magad!-kaptam a választ Zayntől.
-Nektek rendeljek valamit?-kérdeztem.
Mindenki egyenként leadta a rendelést, én pedig tárcsáztam a már rongyosra hívott számot, és bediktáltam. Szegény Niall, ha megtudja hogy nélküle esszük meg a Nando's fél kajakészletét, nagyon ki fog borulni. Apropó hol vannak Niallék?
Az express kiszállítás tényleg express, mert 5 perc múlva egy 30 év körüli srác meghozta a tetemes mennyiségű ebédünket. És ez még nem a vészesen tetemes kategóriába tartozik, mert ha ír barátunk is itt lenne velünk, kétszer ennyi lett volna a rendelés.
Miután megettük az összes kaját, mindenki a hasát fogva dőlt hátra a széken. Az asztalon csirkecsontok hevertek szerteszét, a földön felfedeztem pár eldobált szalvétát is. Ilyenkor az teljesen kimegy a fejükből, hogy ezt mindet nekünk kell felszedegetni, mert Susan, a takarítónőnk a múlt héten felmondott. Alsógatyák a lámpán, szennyes pólók a szekrény tetején, büdös zoknik az elszórt pizzás dobozokban. Szegény nő, csodálom hogy eddig kibírt minket.
Nem bírtam tovább, rákérdeztem ami az oldalamat fúrta. Mindenki tudja, hogy a bandában én vagyok az apáskodó típus, és szívemre veszem a dolgokat.
-Srácok, nem tudjátok hol vannak Niallék?
-Azt mondták tegnap este, hogy elmennek sétálni. Azóta nem hallottam róluk semmit.-vonta meg a vállát Harry.
-Senkit nem is hívott fel azóta?-kérdeztem. Ez nagyon nem lesz jó. Itt valami történt, érzem.
-Nem-mondták kórusban.
Felpattantam az asztaltól, és tárcsáztam. Kicseng, kicseng. A lehető leghosszabb ideig tartottam a vonalat, de csak egy éles hang ütötte meg a fülemet. Ezt a játékot még eljátszottam párszor, majd dühösen bontottam a vonalat. Megkértem a fiúkat, sőt még Pault is, hogy próbálják meg ők is, de az egész elment a lecsóba. Ugyanúgy jártak, ahogy én is. 14:42. Semmi hír.
-Nem kellene szólni a rendőrségnek?-kérdeztem az ujjaimat tördelve.
-Szerintem még várjunk egy kicsit, hátha nem hallota a telefont.-felelte Zayn.
-Rendben.
Időközben letelepedtünk a kanapéra, és hogy egy kicsit oldottabb legyen a hangulat, bekapcsoltuk a tévét, amiben valami agyament műsor ment nyerítésekkel megspékelve.
Mit nem mondjak, a művelet nem volt sikeres. A hangulatunk egy picit sem változott. Ha most elhajítottam volna egy fejszét, biztos megállt volna a levegőben. Ez nálunk ilyenkor természetes, hiszen a testvérünkről van szó. Nagyon összetartó csapat vagyunk, mindig kiállunk egymás mellett, és szerintem ezért működik ez az egész ilyen jól. Az elején furcsa volt, a sok felhajtás miatt, de hamar alkalmazkodtunk hozzá. Ez idő alatt szinte egy családdá kovácsolódtunk össze, és szerintem ez egy nagyon jó dolog. Nem sok 17-18 évesből lesz hirtelen világsztár, akit másik 4 fiúval raktak össze egy ilyen mondattal:"Mától egy banda vagytok, szokjatok hozzá, és kezdjetek el gyakorolni!" Ugye nem kell mondanom, hogy először mindenki elkezdett röhögni, majd utána kezdett el mindenkinek  a fejébe szállni az információ, és gondolkodtunk. Elég fura volt ez az egész. De megszoktuk, és most 3 évvel később itt vagyunk a világ tetején, a világ legnépszerűbb bandájaként. A hírnév nem változtatott meg minket, és ez a mai világban elég ritka. Mi még mindig ugyanazok a srácok vagyunk, akik az x-faktor előtt voltunk.
15:20. Már nem bírom tovább, muszáj elmennünk a rendőrségre, már nem bírok itt tétlenül ülni. Mindenki egyet értett és  felszaladtunk az emeletre öltözni. Még Zayn sem állította be a haját, egy sapkát húzott a fejébe. Hálásan néztem rá, miközben én már rég az ajtó előtt toporogtam. Louis már felhívta Pault, ezért nemsokára neki is meg kell érkeznie. Felkapkodtuk a cipőinket, kiléptünk házból. A fekete mikrobusz abban a pillanatba gördült be a ház elé, és a menedzserünk megmentett minket 10 perc várakozástól. Ezt a 10 percet biztos óráknak éreztük volna. Beszálltunk, és a kezünket tördelve elindultunk a rendőrség felé. Mi történhetett velük?