12. rész

Sziasztok Drágák!
Nem tudom mennyire fog tetszeni nektek ez a rész, de remélem nem okozok csalódást! Siettem vele, mert tudom hogy várjátok. Szeretném ha komiznátok, a 11. részhez érkezett kommentektől elsírtam magam! El nem tudjátok képzelni, mennyi erőt adtatok vele! Na de nem is húzom az időt, jó olvasást! :)
Lau.xx ♡

*Hayley szemszöge*

Szörnyű fejfájás. Ez az amit ebben a pillanatban éreztem. Nem tudom hol vagyok, vagy egyáltalán élek-e, de nagy valószínűséggel igen, mert hirtelen ütemes csipogás törte meg a csendet. Ó, szóval kórházban vagyok! Lehetne ennél jobb? Szerintem nem. Remélem érzitek az iróniát.
Mocorgást hallottam és egy halk puffanást, majd egy nyikorgást, ami valószínüleg az ajtó lehetett. Gondoltam megnézem ki jött be- esetleg ment ki-, de a szemhéjaimra mintha tonnányi vasat tettek volna, nem engedelmeskedtek nekem. Próbáltam valamelyik ujjamat megmozgatni, de nem jártam sikerrel. Mi történt velem? És egyáltalán miért beszélek magamhoz? Megőrültem? Na jó, mostmár semmit nem értek! Magyarázza már el valaki, hogy mi folyik itt!
Megint halk mocorgások, zörgés. Mi van itt? Talán beszabadult ide egy patkány? Aztán végre történt valami.
-Elmegyek zuhanyozni, 10 perc és jövök!-mondta valaki, és nyomott egy puszit a homlokomra. Nem tudtam hang alapján azonnal beazonosítani, ezért megpróbáltam a szaglásomra hagyatkozni. Sikerült egy mélyebbet szippantani a levegőből, és azonnal felismertem. Ez kétség kívül Niall illata. Ezt ezer közül is megismerném. Aztán  hirtelen megrohantak az emlékek, és minden beugrott. Ahogy elraboltak minket, a raktár, az apám és a többi embere, ahogy újra megrontottak, és hogy utána már nem sok mindenre emlékszem, csak hangfoszlányokra. Azt sem tudom mennyi idő telt el azóta!
Hallgattam a víz egyenletes csobogását, és álmodoztam egy kicsit. Végül is azt szabad, nem? Milyen jó lenne, ha most egy parkban sétálnánk, kézen fogva, gondtalanul. Elképzeltem, milyen lenne vele lenni. Ha átölelne, és azt mondaná "kicsim". Mondjuk még senki nem mondott nekem ilyet, így nem teljesen tudom elképzelni, milyen érzés is ez pontosan, de biztosan földön túli, mégis mások számára természetes. De én egy nem átlagos lány vagyok, egy nem átlagos élettel. Én egy selejtes kiadású szörnyeteg vagyok, és az apám tett ilyenné. A kemény időszak megtanított arra, hogy senkiben sem szabad megbízni, ezért eltaszítottam magamtól mindenkit, még a legjobb barátnőmet is, aki próbált nekem segíteni, de a próbálkozásai mind hiába valóak voltak. Holly egy nagyon kedves, és megértő lány volt. Hosszú világosbarna haj,  szikrázó kék szemek, és bájos kislányos arc, ami maga volt a megtestesült tökéletesség, vagyis minden fiú álma. Csak neki meséltem el a teljes igazságot, mindig meghallgatott és mindig számíthattam rá. Erre mit csinálok? Ellököm magamtól, mint egy koszos rongyot. Nem ezt érdrmelte volna, és a mai napig bánom, hogy ilyen rosszul bántam vele. Tönkretettem 10 éves barátságunkat, és ezt csakis magamnak, és az önző fajtámnak köszönhetem. Tulajdonképpen irigy voltam rá, mert mindene megvolt. Tökéletes külső, a világ legjobbfej szülei, és semmiből sem szenvedett hiányt. Bárcsak jóvá tehetném.
Az idő során felépítettem magam köré egy bizonyos falat, és elhatároztam, hogy senki nem tudja lebontani. Erre jön egy szőke, kék szemű, Niall nevezetű angyal, akinek sikerült. Az első találkozásunkkor-ami nem volt éppen egy leányálom-éreztem valami olyat, amit még soha. Külseje szinte sugározta a nyugalmat, és éreztem, hogy benne megbízhatok. Amikor megölelt és lágyan csitítgatott, úgy éreztem megállt az idő, minden rossz megszűnt, és jóleső borzongás futott végig a testemen. Talán ezt nevezik úgy hogy "szerelem első látásra"? Nem tudom, de az biztos hogy érzek valamit iránta, ami egyenlőre megmagyarázhatlan. De ezt gyorsan ki kell vernem a fejemből, hiszen a világ hatalmas, bárkit megkaphatna. Sőt! Minden 5. lány érte epekedik! És pont engem választana a sok közül? Ugyan már, hiszen még szép sem vagyok..
Megint ajtónyitódás, de ezúttal egy idegen tévedt be hozzám. Jézusom, mi van, ha meg akar ölni? Így is élet-halál között lebegek. Azonban azt ki tudtam venni, hogy valószínüleg magassarkúban van, mert a szörnyű kopácsolás fokozta a fejfájásomat. Közeledett, de én még mindig féltem. Elkezdett tapogatni, aztán valami hideget tett a mellkasomra, azt hiszem tollsercegés és ennyi. Á, szóval egy nővér. Hahó valaki, mondja már el mi van velem! Fel akarok ébredni! Hahó! Hiába kiabáltam magamban, hogy segítség, nem hallotta meg. Hogyan is hallotta volna meg, hiszen magamban beszélek! Azt hiszem, kezdek begolyózni. Niall is visszatérhetett köreinkbe, mert hallottam egy nyáladzós köszönést. Azonban a beszélgetés többi részére felfigyeltem:
-Nos.. Hayley kisasszony állapota javult, és nincs mély kómában, vagyis feltehetőleg 2 héten belül fel fog ébredni! De ez csak is a szervezetén múlik!-nyávogta az a valaki.
Várjunk csak! Kómában vagyok? És még két hétig "be leszek zárva"? Ne én ezt nem akarom! Ébresszenek fel! Meg akarom mondani Niallnak és a többieknek hogy jól vagyok! Valahogy össze kell szednem azt a maréknyi erőmet, és valamimet meg kell mozdítanom. Jeleznem kell neki! De elkezdett beszélni, és inkább úgy döntöttem neki szentelem a figyelmem.
-Nem tudom, hogy most hallasz-e, vagy nem. De elmesélem mi történt ebben a 4 napban. Azt hiszem nem nagyon emlékszel. Akkor kezdem az elején..-vett egy mély levegőt.- Az volt a legszörnyűbb, amikor végig kellett néznem, ahogy meg..megerőszakolnak. Utána nem keltél fel, és azt hittem meghaltál. Annyira sajnálom, hogy nem segíthettem neked.-fogta meg a kezemet.
-Emiatt ne okold magad, ez nem a te hibád!-motyogtam magamban. Igen, elérzékenyültem. Miért akart megmenteni? Hiszen én csak a bajt hoztam a fejére! Minden az én hibám! Egyszercsak azt vettem észre, hogy valami leszánkázik az arcomon. Úristen, tudok sírni!
-Hayley, te..te te sírsz?-kérdezte döbbenten-Szóval hallasz engem?
-Igen, hallak. Minden egyes szavadat hallom.-mondtam, de hiába, úgysem hallja meg. Tulajdonképpen magammal beszélgetek. Tényleg megbolondultam.
-Akkor folytatom. Három napig be voltunk zárva, aztán hirtelen jött a segítség. Nem tudom, hogyan találhattak meg minket, de nagyon hálás vagyok a fiúknak, és a többi rendőrnek, akik kihoztak onnan. Apád két emberét elfogták, de sajnos őt nem tudták elkapni. Zayn az egyiket még meg is lőtte. Szegény még mindig sokkos állapotban van egy kicsit, de rendbe fog jönni. Most is itt vannak bent. Nemsokára bejönnek hozzád. Tudod, ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedveltek, de én mégjobban. Szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem tartottam be az ígéretemet. Megígértem, hogy megvédelek ezektől a gazemberektől, erre ez történik. Hayley, én annyira sajnálom! Kérlek ne haragudj rám! Tudom, hogy most magadat hibáztatnád, de emiatt nem okolhatod magad. Nem te tetted magad ilyenné, és sajnos ezen már nem tudunk változtatni. De ígérem, hogy mostantól meg foglak védeni, és remélem adsz nekem még egy esélyt. Nem akarlak elveszíteni!-csuklott el a hangja. Miért mond nekem ilyen szépeket? És én adjak neki még egy esélyt? Ezt az egészet nem kellene megfordítani? Nekem kellene bocsánatot kérni tőle!
Még pár percig hallgattam kellemes hangját, ami szinte simogatta a dobhártyámat. Normális esetben órákig képes lennék hallgatni, olyan megnyugtató. De sajnos a kimerültség urrá lett rajtam, és magával húzott egy nyugodtabb világba.