15. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késő este hoztam a részt, de egyszerűen nem volt időm. Nem mondanék sok mindent, nekem tetszik, és remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket. Komiban lehet találgatni, hogy hogy alakul majd Hayley is Niall története. Mindenképpen írjatok pár sort! :)
Mindenkinek jó hétvégét! ♥
Lau.xx

Puha kezek simogatását éreztem az arcomon, ezért lassan elkeztem ébredezni. Mikor sikerült kinyitnom a szememet, üdítő látvány fogadott. Szőke haja tökéletesen be volt állítva, és egy laza összeállítást viselt. Istenem, életem végéig tudnám őt nézni.
Ülőhelyzetbe tornáztam magam, és egy hatalmas ásítás keretében kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat. Úgy érzem, kicseréltek. Niall csak mosolyogva nézett, és megölelt.
-Jó "reggelt"!-suttogta a fülembe, amitől borzongás futott végig a testemen. Csak mosolyogtam a kijelentésén, hiszen aludhattam vagy négy órát, ami azt jelenti, hogy lassan a nap is lenyugszik.-Annyira örülök, hogy felébredtél! Azt hittem, sosem kelsz fel. Nagyon aggódtam!-duruzsolta.
Annyira jól esett, amit mondott, hogy a szívem hevesebben kezdett kalapálni, és az egész testem melegség járta át. Elhúzódott, és tekintetünket összekapcsolta. Elvesztem gyönyörű szemeiben, egyszerűen ha belenéztem, egy teljesen más világban éreztem magam. Egy pimasz mosoly jelent meg az arcán, és nekem akkor tűnt fel, hogy már percek óta az arcát tanulmányozom. Jaj, remélem azért a nyálam nem folyt ki, mert az valljuk be, halál ciki lenne! Lányos zavaromban lehajtottam a fejemet, és hosszú barna hajam az arcomba hullott, ezzel eltakarva a paprika vörös fejemet. Aztán mint egy villámcsapásként rémlettek fel az orvos szavai, amit a tudatalattim nem tudott tovább tárolni. A könnyeim akaratlanul potyogni kezdtek. Niall az állam alá nyúlt, mosolyogva felemelte a fejemet, de amikor meglátta, hogy pityergek,  arckifejezése átváltott aggódóra.
-Hayley, mi a baj? Valami rosszat mondtam? Jaj, bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Én..
-Nem Niall, nem te bántottál meg. Csak már úgy érzem, soha nem jönnek rendbe a dolgok. Rossz után jön még rosszabb. Niall nem tudom meddig bírom még...
-Ne mondj ilyeneket! Itt leszek, és segíteni fogok neked!
-Nem tudsz, Niall! Ha a rosszabb verzió következik be, akkor lehet hogy műteni kell. Gondolom ahhoz pedig nem értesz.-szipogtam.
-Igazad van, ahhoz tényleg nem értek. De miért kell téged műteni? Hiszen most már minden rendben!
-Nem Niall, semmi sincs rendben! Egy vérrögöt találtak a fejemben, és ha nem szívódik fel, műteni kell. És ha elcseszik, akkor nekem annyi!-keltem ki magamból egy kicsit.
Itt nem mondott semmit, csak fájdalmas arccal meredt maga elé. Az orvos a lehető legrosszabb pillanatban jött be. Vigyorgott, de nem tudom miért. Nap mint nap megrázó tényeket közöl ártatlan emberekkel, és még van képe mosolyogni. De letörölném onnan...
-Kisasszony, a főorvosúr azt mondta, CT vizsgálata lesz. Tud a lábán jönni, vagy hozzak egy tolószéket?-kérdezte érdes hangon.
Kiültem az ágy szélére és feltápászkodtam. Az orvos és Niall árgus szemekkel vigyeltek, ami hogy mondjam, kissé kellemetlen volt. Megtettem egy lépést, de a térdem hirtelen megroggyant, és ha Niallnak nincsenek kiváló reflexei, most megkóstoltam volna a padlót. Hálásan néztem rá, még mindig tartott, de az orvos megszakította a roppant romantikus pillanatunkat.
-Azt hiszem, hozok egy tolószéket! Addig foglaljon helyet!-mondta és kiviharzott.
Visszahuppantam az ágyra, és úgy éreztem, az adrenalin szintem is emelkedni kezd. Mi lesz, ha nem tűnik el az az izé? Mi lesz ha műteni kell? Még soha nem volt komolyabb betegségem egyszerű megfázáson kívül, ezért a szokottnál is idegesebb vagyok. Azt veszem észre, hogy az ujjaimat tördelem, amik reccsenő hangot hallatnak, és Niall minden "reccs"-nél összerezzen. Beismerem, valójában nincs valami kellemes hangja, és az ujjaimat sem szándékozom szilánkosra törni, ezért megpróbálok uralkodni magamon. Aztán az orvos is megérkezik a kerekes székkel, nekem pedig indulnom kell. Niall bíztatásképp megszorítja a kezemet, és engem pedig kitolnak. Még egyszer visszanézek, grimaszolok egyet Niallnek, amint meglátja, összegörnyed a nevetéstől. Ettől nekem is mosoly kúszik az arcora, és türelmesen várom, hogy megérkezzek.
Hosszú, kopár folyosók, és végtelennek tűnő percek. Már azt hittem, sosem érek oda, és ezzel az orvos is rátett egy lapáttal. Lefogadom, hogy sok ember egy műszakban "lefut" ebben az átkozott épületben legalább 5 kilométert. Gondolom már ő is eléggé kimerült. Megváltásként nyílik ki előttünk egy ajtó, és egy nagy helységben találtam magam. Két részre volt osztva. Az egyik felében volt egy nagy fehér, gondolom valami gép, és a másik helység üvegfallal volt leválasztva, amiben számítógépek voltak, és egy negyvenes éveiben járó mosolygós asszony nézett vissza rám. Ahhoz a fehér valamihez toltak, és azt kérték, hogy feküdjek rá. Az orvos segítségével sikerült, majd átment a számítógépes helységbe, és leoltotta a villanyt, és félhomályba borult az egész szoba.
A vizsgálat sikeresen lezajlott, én pedig itt ülök az ágyon, összekuporodva. Csak holnap lesz meg az eredmény. A holnapi nap, ami talán az egész életemet megváltoztatja. Jaj istenem, már megint csak a rossz, és rossz. Pedig megfogadtam, hogy nem fordulok magamba. Sürgősen változtatnom kell ezen.
Még mindig szótlanul ücsörgök, Niall pedig türelmesen várja, míg adok valami életjelet. Még kaját is hozatott! Egy mekis zacskó illatozik a kis szekrényen. Kívánom, de úgy érzem, egy falat sem menne le a torkomon. Megelégelte a csendet, és kérlelni kezdett. Lassan az agyára megyek szegénynek.
-Hayley, kérlek! Valami enned kell, különben sosem fognak kiengedni innen.-nézett rám kiskutya szemekkel. Ki ne tudna ellenálni ennek az észveszejtően aranyos pofinak? Én is nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, folytattam inkább a makacskodást. Kezdek rosszabb lenni, mint egy kisgyerek!-Hát jó! Ha nem eszel magadtól, akkor majd én megetetlek!
Kíváncsian figyeltem, hogy mit talált ki. Lassan előhúzott a zacskóból egy doboz csirkefalatkát. Tudatban már folyt a nyálam, hiszen ez a kedvencem. Kinyitotta a dobozt, közben végig a szemembe nézett. A legkisebb jelét sem mutattam annak, hogy mennyire éhes vagyok, így tovább folytatta. Kivett egy darabot, és felmutatta. Nem adtam meg magam, mert meghalok a kíváncsiságtól. Akarom tudni, mit talált ki, így továbbra is rezzenéstelen arccal figyeltem.
-Itt repül a repülő!-mondta elváltoztatott hangon, és elkezdett közelíteni vele az arcom felé. Elmosolyodtam, de még mindig nem adtam meg magam. Mellém ült az ágyra és gügyögni kezdtett. Itt kikívánkozott belőlem a nevetés, de még nem szakadt el az a bizonyos cérna. És az ő agyát is jó egy kicsit húzni. Megcsikizte az oldalamat, amitől kitört belőlem a kacagás, és Niall kihasználva a pillanatot a számba nyomta a falatkát. Nem bírtam tovább, egyből nyúltam még kettőért és a számba nyomtam. Bőszen csillogó szemekkel néztem a többire, és szinte már a tekintetemmel faltam őket. És hogy még nekem nem megy le egy falat sem a torkomon? Ugyan már, hiszen saját magamnak is hazudtam! Niall csak döbbenten meredt rám, és gondolom választ akart kapni. Szorgosan rágtam az ételt, nagyokat nyeltem, miközben Niall még mindig kíváncsian fürkészett. Mikor sikerült lenyelnem a kaját, magyarázatot adtam Niallnek.
-Tudod, farkas éhes vagyok, csak ezt még magamnak sem vallottam be. Mellesleg nagyon cukin gügyögtél, és jó volt egy kicsit húzni az agyad.-mondtam neki vigyorogva.
-Te kis gonosz!-vette rám magát, és halálos csikizésbe kezdett, belőlem persze kitört valami visítás szerű röhögés, és könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Persze egy "szerencsés" nővér pont tanuja lehetett az egésznek, és figyelmeztetett minket, hogy ez egy kórház és nem játszótér. Mi, mint okos kisgyerekek, bűnbánó arccal, rendesen visszaültünk az ágy szélére, és lehajtott fejjel próbáltuk visszafolytani a röhögést. Miután a nővér távozott, egymásra néztünk, és kész. Kitört belőlünk a nevetés, egy egymást támasztva próbáltunk levegőhöz jutni.
Olyan jó megélni ezeket a pillanatokat, szinte úgy érzem, a világ teljesen megváltozott, és minden megszűnt. Sosem gondoltam, hogy valaha is tudok még őszintén nevetni. Egyszer csak jött Niall, aki mindent felforgatott körülöttem. Az életemet, az érzéseimet. Persze csakis jó értelemben. Kiélveztem minden egyes percet, a pillanatnak éltem, és nem néztem vissza a múltra. Még egy kis időt eltöltök emelett a csodás fiú mellett, majd szépen lassan kisétálok az életéből, ő pedig elfelejt, és majd talál magának egy gyönyörű lányt, akivel boldogan fog élni. Én pedig új életet kezdek, elfelejtek mindent, és majd mosolyogva tekintek vissza erre az időszakra, hiszen az életemet köszönhetem Niallnek. Ő mindig is a megmentőm marad. Ő lesz örökke a szőke hercegem, és ezt sosem fogom elfelejteni.