17. rész #1

Sziasztok!
Ezt a részt 2 részletben fogom feltenni, mert ez nagyon rövidre sikeredett, és sajnos időm sem volt. Nem szerettelek volna titeket cserben hagyni, ezért alakult így, remélem nem haragszatok! A 2. részlet hétvégén kerül fel!
Jó olvasást! :) ♥
Lau.xx

Egymás mellett, szótlanul battyogtunk a kórterem felé. Igazából azt sem tudtam eldönteni, hogy ez az a bizonyos kínos csend, vagy csak mind a ketten a gondolatainkba merültünk. Nem tudom.
Mintha a fogunkat húzták volna, úgy fordultunk be a folyosóra. Már messziről ki tudtam venni, hogy négy alak üldögél a nem éppen kényelmes kórházi székeken. Biztosra venném, hogy a fiúk azok. Amikor közelebb értünk, mindenkit ott találtunk, és ők is szótlanul ücsörögtek. Végül Zayn szólalt meg:
-Az orvos már bent vár.-mondta ridegen.
-Rendben.-hajtottam le a fejem. Niallt is be akartam hívni, csak nem tudtam, hogy hogyan. Mivel a négy jómadárnak nagyon élénk a fantáziája, nem akartam semmi két értelműt mondani. Végül erőt vettem magamon.-Niall, bejönnél velem?-kérdeztem végül, és a fejem olyan színű lehetett, mint Louis pulcsija. Pedig a darab nem éppen világos piros színű.
-Persze.-felelte mosolyogva. Hihetetlen, hogy még ilyen helyzetben is képes mosolyogni.
Szinte még csak gondolnom sem kellet rá, a fiúk egyből halk "húúú"-zásba kezdtek. Zavaromban lehajtottam a fejemet, és úgy csoszogtam be a terembe, ahol az orvos már türelmetlenül a tolla végét rágcsálva várt ránk.
-Á! Jó napot fiatalok!-kiáltott fel vidáman. Egyszerűen ezt nem hiszem el. Életem egyik talán legmeghatározóbb részét akarja kiteregetni nekem, erre itt nevetgél. Mindenki megőrült?
-Jó napot!-köszöntünk egyszerre egykedvűen. Az ágyon foglaltunk helyet egymás mellett, mert a doki elfoglalta az egyetlen széket, ami a helységben volt. Idegességemben már Niall kezét szorongattam, és a pánik teljesen eluralkodott rajtam, ami remegés formájában jelent meg. Nem is húzta tovább az időt, egyből belekezdett.
-Hírekkel érkeztem! Megérkeztek a CT vizsgálat eredményei. Meg is mutatnám őket.-Felpattant, és egyenesen a falon lévő fehér valamihez sétált, amiről én azt hittem egy szekrény. Megnyomott az oldalán egy gombot, és világítani kezdett. Feltűzött rá 2 felvételt, amin történetesen egy koponya fedezhető fel. Gondolom az enyém.
-Nos, ez itt az ön koponyája, ha jobban megnézi a jobb oldali felvételt, talál rajt egy világos foltot.
Felálltam, és közelebb mentem, mert a látásom sem tökéletes, és így nem láttam sok mindent. Jobban szemügyre vettem, és meg is találtam. Igazából nem egy óriási foltra kell gondolni, mert foltnak nem nevezhető, inkább egy M&M-s méretéhez tudnám hasonlítani.
-Most nézze meg a bal oldalit. Jelentősen kisebb lett, vagyis a vérrög elkezdtett felszívódni, és már egészen kicsi. Mivel az életfunkciói kiválóak, és nem találtam semmi rendellenességet, már ma haza mehet. A vérrög pedig teljesen el fog tűnni, ne aggódjon!-tette a vállamra a kezét mosolyogva. Én csak néztem, mert egyszerűen nem fogtam fel az orvos szavait. Lélekben már a legrosszabbra készültem, de úgy látszik, végre mellém szegődött a szerencse. Csak álltam ott, fogalmam sincs mennyi ideje, és nem tudtam elhinni. Olyan mértékű boldogság árasztott el, hogy legszívesebben repültem volna. Döbbenten néztem Niallra, aki hollywood-i mosollyal a képén állt kitárt karokkal. Egy percig sem haboztam, sírva a karjaiba omlottam. Nem tudtam felfogni, ami körülöttem történik, nekem ez túl gyors volt. Még gondolkodni sem volt erőm, csak sírtam? Hogy mitől? Fogalmam sincs. De valami olyat éreztem, ami a szavakkal nem kifejezhető. Érzések kavalkádja rohant meg, ami talán a meglepettségből, a boldogságból és igen, szerelemből állt.